Nyilván nem sok értelme van a nulladik nap elnevezésnek, főleg ha jön utána egy első, ami akár lehetne a második is. Azért használtam mégis ezeket az alcímeket, mert a kurzus ma kezdődött. De csak délután 5-kor, így egy kiadós reggeli lustálkodás után útra keltem, hogy megnézzem Tenerife egykori fővárosát, San Cristóbal de La Lagunát. A várost a XV. században alapították a szigetet meghódító spanyolok (katalánok). A névadó tó már nincs sehol, pedig a sziget őslakosai, a guancsok szentként tisztelték.

Santa Cruzból elég könnyen el lehet jutni La Lagunába. Én a villamost választottam, ami kitartóan kaptatott felfelé, hogy egy félóra alatt elvigyen a tengerszint feletti 500 méteren épült városba, ahol állítólag mediterrán éghajlat uralkodik, szemben a szigetek nagy területére jellemző sivatagi éghajlattal. Ma hűvösebb volt és néha az eső is szemerkélt, nem is bántam, hogy volt nálam kabát. És persze fényképezőgép...

Az óváros rendkívül rendezett, az utcák pontosan derékszögben metszik egymást, így elég könnyű tájékozódni. Az első épület, amely elém került, rögtön a város székesegyháza volt (Santa Iglesia Catedral de San Cristóbal de La Laguna), Olyan nagy, hogy bele sem fért rendesen az objektívbe, egészen hozzá kellett lapulnom az utca másik felén álló ház falához. (De legalább addig sem esett a szemembe az eső.) Most mégsem azt a képet töltöm fel ide, mivel még mindig nem tudom elforgatni.

Szerencsére nem sokkal a mise kezdete előtt értem ide, így bejutottam, és sikerült is alaposan körbenéznem. Bár a legnagyobb büszkeségüket, az Avilai Szent Teréznek szentelt oltárt éppen restaurálják, az oldalkápolnákban nagyon szép szobrokra lehet bukkanni: oszlophoz kötözött Jézus, fekete Madonna, reneszánsz kori szobor, hogy csak néhányat említsek. A fekete Madonnát ábrázoló szobor a sziget védőszentjeként tisztelt Candelariai Szűz szobrának másolata.

Tovább sétálva egy nagyon bájos kis házra bukkantam, ami - sok más épülethez hasonlóan - a világörökség része. Ez a bizonyos ház a szép nevű Cayetano Gómez Felipe tulajdonában állt, és a Kanári-sziegetekre jellemző stílusban épült. Legfőbb jellegzetessége a fából faragott erkély, illetve a valamivel a járószint alatt elhelyezkedő udvar, amelynek közepén díszkút teszi még harmonikusabbá a látványt. A házikóban van egy kis kiállítás is, de nem éreztem magam elég erősnek egy spanyol idegenvezetéshez.

(és sikerült kicseleznem a programot...)

La Laguna gazdag város volt, és ez az utcaképen is látszik. Az emeletes házak között néhány kisebb palota is megbújuk.

Nincs túl sok zöld a városban, de amit láttam, az nagyon tetszett, főleg a kissé becsavarodott fa.

A következő udvarban álló torony és a fák nagyon hívogatóak voltak. Nem is bántam meg, hogy bementem! Előbb kívülről néztem meg, és belestem a szomszédos, kb. 60 éve leégett templom falai közé..

A toronyba bemenvén egy kolostor kerengőjében találtam magam, ahonnan mindenféle kiállítótermek nyíltak. A legérdekesebb a templomhoz tartozó középiskola (a város első iskolája, amely még ma is működik) természettudományos tárgyainak kiállítása volt. Gondolom, egy fizika vagy kémia szakos tanár számára ez a mennyország lehet, de nekem is nagyon tetszett. Főleg akkor, amikor olyan tárgyra bukkantam, aminek ismertem a rendeltetését...

(És arra is rájöttem, hogy nem kell hatalmas fájlokat feltölteni. Az az áttetsző alak a kép közepén én lennék.)

Az alábbi képen egy távíró van, majd egy Morze-jelek fogadására alkalmas készülék következik.

Volt camera obscura és jóval fejlettebb gépek, de én azért nagyon örülök, hogy egy Canont hurcolászhatok magammal...

Az arkhimédeszi csavart rögtön felismertem:

És a trafalgari csatát is, bár az már egy másik teremben volt, és sokkal jobban vigyáztak rá.

Ezen kívül már csak egy-két házba néztem be, mert kezdtem izgulni azon, vajon hazaérek-e időben. Azért az egyiket még megmutatom: a Salazar-ház a XVII. században épült barokk stílusban. Különösek a vízköpők, amelyek akár a prehispán Mexikóban is készülhettek volna.

Azt hiszem, ha lesz időm, még visszatérek erre a helyre múzeumot nézegetni, templomban üldögélni. Ma viszont délután 5-re a szállodában kellett lennem, hogy megismerjem azokat, akikkel a következő egy hetet együtt fogom eltölteni.

A különteremben kb. 30-an gyűltünk össze, akik két különböző kurzuson vesznek részt: az egyik csoport speciális nevelési igényű gyerekek tanításának új módszereivel fog foglalkozni (itt van a másik magyar lány), a másik csoport pedig a gamification alapjaival ismerkedik meg. Ma mindenki bemutatta az iskoláját és szakmai hátterét. Elég hosszúra sikerült, de érdekes volt látni, milyen hatalmas különbségek vannak az egyes oktatási intézmények között. Az este folyamán két lett hölgy társaságában ültem, pár óra alatt még a nevüket is sikerült megjegyeznem.

Holnap végre megkezdődik a munka, de csak délután, úgyhogy délelőttre még ki kell találnom magamnak valami programot. Talán menni fog...