Az éjszaka eseménytelenül telt el: egészen jól be lehetett sötétíteni a lakást, és az utcáról jövő zajok is csak egy ideig zavartak. Reggel az első dolgunk az volt, hogy befizettünk holnap délutánra bálnalesre, ahol bónuszként akár lundákat is lehet látni. Natasa javaslatára a motorcsónakot választottuk, nem a decens luxusjachtot. Szerintem a fényképezőgép ezúttal itthon marad majd. (Megjegyzem, reggel valamit eltekertem szegénykén, úgyhogy a mai napra nem bizonyult túl hasznos útitársnak. Szomorú.

Délelőtt a városban sétáltunk. Állítólag 12 fok volt, de valahogy sokkal melegebbnek tűnt, le is vettem a kabátot. Azt nem tudom, hogy a Nap hogyan tudott úgy melegíteni, miközben folyamatosan felhők mögött volt, de ez a végeredményt tekintve voltaképp mindegy is.

A sétának ezúttal előzetes tervek nélkül kezdtünk neki. Ez a Reykjavík elég furcsa. Vannak nagyon bájos régi részei vidám színekben pompázó házacskákkal, amelyek mellett vagy mögött ott áll egy modern randaság. Az összhatás pedig olyan, mintha Reykjavíknak (egy nagyra nőtt halászfalunak) időnként megszavaztak volna egy-egy modern épületet, hiszen mégiscsak a fővárosról van szó. Holnap lesz egy vezetett városnézés, akkor majd megmutatom ezeket a helyeket is.

Ez egy bájos házacska:

Ez meg egy randaság:

Elmentünk a városi tóig is, ahol természetesen kacsák, hattyúk és sirályok hemzsegtek.

A séta után bevásároltunk, aztán ebédeltünk. A helyi árakra való tekintettel a menü spagetti volt paradicsomszósszal, de elhatároztuk, hogy teszünk majd egy kósza kísérletet a helyi ételekkel is.

Délután 4-re elmentünk egy szállodába, ahol megtekinthettük a PMS Erasmus cég vezetőjét, néhány oktatóját és a heti kurzusukon részt vevő 170 tanár kb. felét. A cég és a kurzusok bemutatása után jött egy ifjú viking, aki Izlandról mesélt.

Az izlandi nevekről azt kell tudni, hogy voltaképp mindenkinek csak egy keresztneve van, a másik nevéből az derül ki, hogy ki fia, borja. Előadónk (akinek a nevét mindig máshogy értettem, és valószínűleg egyik sem áll közel a valósághoz) meg is magyarázata, hogy miért az apák nevét foglalják névbe: régen az izlandi férfiak sohasem voltak otthon, ezért a gyerekekkel mindig az anyjuk volt. A gyerekhez mindenki hozzá tudta kapcsolni az anyát, de az apát nem, ezért emlékeztetőül a gyerek nevéhez ragasztották. Ha meg az anya volt sokáig távol, akkor a gyerek az anya nevét viselte. Én lehetnék Ildikó Mikaelsdóttir vagy Ildikó Charlottesdóttir. Illetve nem lehetnék, mert az Ildikó nyilván nem szerepel az Izlandon gyerekeknek adható nevek listáján.

Megtudtuk azt is, hogy sok könyv állításával ellentétben az emberek száma ma már meghaladja a birkákét. Majdnem 60.000-rel. Az Izlandon élők száma nem éri el a 400.000-et.

Természetesen vulkánokról is volt szó. 130-an vannak, ezekből 32 aktív. Az egyik olyan nagyon, hogy a reykjavíki kikötőből látható hegyek a füst miatt kissé homályosan láthatók. (Most persze kéne csatolnom egy képet, amin jól látható lenne, hogy a hegy nem látható, de ezek a képek sem sikerültek, így gyakorlatilag semmi sem látható.) Ez a nagy aktivitás főleg azoknak okozott szomorúságot, akik befizettek a lávatúrára, ami túl veszélyessé vált, ezért egy másik vulkánon fognak sétálni. A Lakagígar nevű vulkán 1783-ban tört ki, és 8 hónapig abba sem hagyta. A helyi lakosság 20%-a esett áldozatul (a viking számítása szerint 20-25 ember), de annyi hamu került a légkörbe, hogy Európában sem volt jó a termés néhány évig, ami éhínséghez, és így közvetve a francia forradalom kirobbanásához vezetett. 

Nagyon tetszett még az Izland benépesüléséről szóló rész. Azt már olvastam, hogy az első telepest Ingólfur Arnarsonnak hívták, aki 870 körül telepedett le a későbbi főváros területén. Ő - ahogyan a többi izlandi férfi is - Norvégiából érkezett. A DNS-vizsgálatok szerint azonban a nők alapvetően nem norvégok voltak: a férfiak leginkább a Brit-szigetekről hozták őket magukkal.

A többi bájos történetről majd később. Azt nem mondom, hogy lement a nap így éjfél felé, de kezdek elálmosodni.

Az előadás után szélnek eresztettek minket. Katival úgy döntöttünk, megnézzük a képzés helyszínét, ami a tengerészeti múzeum. Aztán a kikötő mentén sétálva összetalálkoztunk Natasával is. Még egy kicsit sétáltunk együtt, aztán ki-ki visszabújt a vackába.

A bicikli és az ő szelleme:

Hajók:

A helyi MüPa: