Bár csak tegnapelőtt estefelé landolt a gépünk Keflavik repülőterén, olyan, mintha hosszabb ideje itt lennénk. A városban már a térképet sem nagyon kell használnunk, a legfontosabb helyekre egész ügyesen eltalálunk.

Például ma reggel sem késtünk el a délelőtti foglalkozásról. Szerencse, mert csak a mi kedvünkért nyitották ki a tengerészeti múzeumot. Amiből mondjuk semmit sem láttunk. Az első két óra az iskolák bemutatásáról szólt - be kell vallanom, ez a legnagyobb kitartást igénylő része a tanfolyamoknak. De azért volt néhány nagyon érdekes iskola is, amiről most nem számolok be. 11-kor már nagyon vártuk a kávészünetet, ami el is jött, de a kávéban nem sok köszönet volt. Mondjuk kávé sem nagyon. De legalább megismerkedtem egy kedves olasszal, így megint tudtam egy kicsit olaszul beszélgetni. Stefano a milánói Scala múzeumában dolgozik. Szerintem jó lesz jóban lenni vele...

A következő részben María, az oktatónk mutatta be saját magát és egy kicsit Izlandot is. Aztán megkezdődött a városnézés, ahol pont az az utat jártuk végig, amerre tegnap a lányokkal sétálgattunk. 

Először a helyi Müpánál álltunk meg. Be is kukkantottunk, aztán onnan meg kikukkantottunk a kikötőre.

A tegnap zöldes épület egyébként ma inkább lilás volt, de megtudtuk, hogy az ablakok a napsütés hatására változtatják a színüket. A Harpa (ez a tisztességes neve) koncert- és konferenciaközpont, de a negyedik emeleten van egy étterem is, ahonnan még szebb a kilátás. Állítólag.

A tengerparton haladtunk tovább. Ma délelőtt nagyon szép idő volt, és a tegnap felhőkbe takarózó hegyek nagyon szépen látszottak. Reyjkavík egy öbölben van, ezért vannak szemben hegyek. A név - csak hogy leírjak valamit abból, amit hallottam és olvastam - azt jelenti, hogy füstös avagy füstölgő öböl. Amikor Ingolfúr Arnarson megérkezett 874-ben Izlandra, meglátta Reykjavík hűlt helyét, majd konstatálta, hogy ez bizony egy öböl, ahol füst száll fel. Öbölnek öböl volt, de a füst bizony a majdani város területén feltörő hőforrások gőze volt. Később nyilván kiderült a tévedés, de addigra már megtörtént a névadás, nem lehetett mit tenni.

María felhívta a figyelmünket egy messzi kis házra. Arra a kis fehérre középen:

Ez a ház (az egykori francia konzulátusi épület) arról nevezetes, hogy itt találkozott egymással Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov 1986-ban. Nagyon biztató volt a helyzet, és már majdnem megállapodtak a leszerelésben, de a megállapodás végül mégsem született meg.

Erről a helyről nem csak a híres házat láthattuk, hanem egy érdekes szobrot is. Ez a Solfar, ami nem egy viking hajó, hanem egy álomhajó, amely a szobrász (Jon Gunnar) elképzelése szerint óda a Naphoz, amely a fényt és a reményt jelképezi. A szobrász sajnos már nem láthatta a mostani helyén remekművét, mert leukémiában meghalt. Emiatt sokan úgy gondolják, hogy a már nagyon beteg művész voltaképp a lelket a túlvilágra szállító hajót örökítette meg. Mások pedig - igen elítélhető módon - azt hangoztatják, hogy ez egy viking hajó. De nem. Azt is olvastam, hogy nagyon szép képet lehet készíteni itt tiszta időben naplementekor. Hihihi.

Ezután elmentünk a régi kórházépület mellett, amiről María nem mondott semmit. De mi tudjuk, hogy ez az épület a franciák építették 1902-ben, hogy egészségügyi ellátást adhassanak az izlandi vizeken dolgozó nagy számú francia halásznak, vagy legalábbis 20 szerencsésnek, aki befért ide. A franciák 1914-ig folytatták a halászatot (minden év februárjától augusztus végéig), de a kórház még 1927-ig működött javarészt izlandi orvosokkal és ápolónőkkel. A tábla szerint ma zeneiskola működik itt.

Szóval simán elmentünk e remek épület mellett, és a nagy templom felé vettük az irányt. Útközben még megtudtuk, melyik pékségben érdemes fahéjas csigát venni, és megtaláltuk a tegnap megcsodált cicát, aki nagy rosszindulattal tekintett ránk. 

A templom egy evangélikus templom, és nem feltétlenül tartozik a legszebbek közé. Viszont tagadhatatlanul érdekes és a neve nagyon szép: Hallgrímskirkja. Az izlandiak még a második világháború idején kezdték el építeni, de csak 1986-ban készült el, Reykjavík 200. születésnapjára. Zárójeles megjegyzés: a városnak két születésnapja is van - az egyik az előbb említett Ingolfúr Arnarsonhoz fűződik, a második pedig a dánokhoz, akik kormányzati központtá tették a várost. A templom azért is épült ilyen lassan, mert szemben épült egy magas katolikus templom, és az evangélikusok azt szerették volna, hogy az ő templomuk magasabb legyen...

Az érdekes történet, hogy miért is vették fel az izlandiak az evangélikus vallást. E nagyon fontos döntésnek az alapja az, hogy az izlandiak rendkívül fontosnak tartják a művelődést, az olvasást. Amikor kiderült, hogy a Bibliát le le lehet (sőt kell) fordítani az anyanyelvre, az izlandiak minden addigi ellenkezéssel felhagytak. Az izlandiak egyébként nagyon büszkék a nyelvükre, ami majdnem teljesen megegyezik a vikingek által is beszélt ónorvég nyelvvel. Nyilván nem tudom ellenőrizni, de többször is elhangzott, hogy egy mai iskolás kisebb munkával simán megérti a 12-13. században írt sagákat.

A templom előtti szobor hivatalosan Leif Erikssont ábrázolja - az Egyesült Államok ajándékaként érkezett ide 1930-ban. Idegenvezetőnk szerint azonban ez csak egy random viking...

 A random vikingtől elsétáltunk egy igazi viking, az alapító szobráig. Ekkor nekünk már nagyon mehetnékünk volt, mert csak háromnegyed óránk maradt az ebédelésre és az átöltözésre. A következő napirendi pont ugyanis a bálnales volt. Natasa arra is rá tudott venni minket, hogy a motorcsónakos megoldást válasszuk. Ezt a döntést nem bántunk meg, a kétórás út minden egyes percét nagyon élveztük. Szépen beöltöztünk valami nagyon meleg kezeslábosba, kaptunk fejvédőt és védőszemüveget is. Az utóbbit csak arra használtam fel, hogy egy különösen ugrálós-pattogós szakasznál kiejtsem a kezemből. Az út során a következő élőlényeket láttuk: lundákat, sirályokat, csukabálnákat, púpos bálnákat, delfineket és medúzákat. Massi mindegyikről részletesen beszámolt. Elképesztően lelkes volt, és minden egyes állat felbukkanásakor úgy örült, mint egy gyerek a cukorkaboltban. (Ezt Kati mondta. De igaza van.)

És ugye most jönnének a képek. A probléma mindössze annyi, hogy csak telefon volt nálam, és ezeken a képeken nem igazán érvényesülnek a bálnák. Bocsánat, ez az élmény ezúttal az enyém marad.

 Jöjjön egy videó is: