a nap volt a hét egyik csúcspontja - már előre fentem rá a fogam, és hát nem is csalódtam.

Reggel Szinte időben elindultunk, de mivel csak pár percre lakunk a találkozási ponttól, végül nem sikerült elkésnünk. Emiatt nagyon büszkék voltunk magunkra. Nagyon kényelmes buszt kaptunk wifivel és idegenvezetővel. Mindkettő megbízhatóan tette a dolgát, bár az utóbbin idővel a fáradtság jelei mutatkoztak és egyre többet beszélt. A végére egészen meg is hatódott magától.

Na de nézzük az utat!

A déli part felé vettük az irányt, de maga az út is nagyon szép volt, és az idegenvezető megállás nélkül beszélt arról, amit éppen láthattunk, vagy éppen nem láthattunk. A képek nem túl jók, mert a busz ment és még tükröződött is az egyébként sötétített ablaka, de talán némi ízelítőt ad a tájból. Körülbelül ilyen volt az út felém eső oldala - a másik oldalon szebbnél szebb hegyek sorakoztak, bájos gőzfelhőkkel, gyönyörű vízesésekkel.

Az első megállónk a Reykjavíktól 188 km-re fekvő Reynisfjara volt.

Ez egy gyönyörű partszakasz fekete  homokkal és gyönyörű sziklaképződményekkel. Először azon gondolkoztam, miért töltünk itt el 40 percet. A végén pedig azon, hogy miért csak 40 percet...

Külön felhívták a figyelmünket arra, hogy ne menjünk teljesen közel a vízhez, mert bármikor jöhetnek a cseles hullámok (tricky waves), amely jóval nagyobban, mint korábbi társaik és képesek bárkit besodorni a tengerbe. És - ahogy az idegenvezető mondta - senki nem fog a másik ember után beleugrani az 5 fokos vízbe.

Hát igen. Nagyon jópofák ezek a lundák, vagy puffinok. 

Amikor Maríának sikerült visszaterelgetni mindenkit a buszra, folytattuk utunkat Vik felé. Ezt a pillanatot is nagyon vártam, mert a felkészülés jegyében végignéztem a Katla című izlandi sorozatot, amely ebben a városban játszódott, a Katla nevű aktív vulkán lábainál. Hát egyedül a tengerpartra és a tengerben látható sziklákra ismertem rá. Ezen az ég is megsértődött és jól beborult. Pedig itt 50 perc szabadidőt kaptunk, amit végül kénytelenek voltunk evésre fordítani. A választásunk a birkagulyásra került, ami cseppet sem volt gulyás, de finom volt.

Ez a virág az alaszkai lupin, magyarul erdei csillagfürt. Azért fontos Izlandon, mert amikor egy vulkánkitörés után fekete homok lepi el a területet, ez a növény képes megtartani a homokot és elő is készíti a nagyobb növények számára. Egyébként van egy sziget, az 1963-1967 között kialakult Surtsey, ahová csak tudósokat engednek be, mert arra kiváncsiak, hogy alakul ki egy újonnan keletkezett sziget flórája és faunája.

Ebéd után jár egy mese. Izlandra meglepően sok helyről eljutottak a történelem során. Az egyik legérdekesebb történet 1627-ben játszódott - ez volt a izlandi török portyázás. A törökök ugyan nem törökök voltak, hanem algíri  kalózok, de ez a történet szempontjából majdnem teljesen mellékes. Az említett kalózok partra szálltak Izlandon, és körülbelül 242 embert foglyul ejtettek, majd eladtak rabszolgának. Az izlandi - ahogy ez alatt a néhány nap alatt már sokan és sokszor kihangsúlyozták - nagyon összetartó nép, ezért nagy nehezen összegyűjtöttek annyi pénzt, amennyivel 9-18 évvel később ki tudtak váltani több részletben összesen 50 embert a rabságból. A foglyok között volt egy hölgy is, akinek a nevét én csak Güdürüdünek hallottam, de most kénytelen vagyok pontosítani: Guðríður Símonardóttir a neve, és történetéből szép lassan izlandi mese lett.

A következő megállót az utolsó pillanatig titokban tartották: egy nagyon festői helyen lévő puffincsordát nézhettünk meg. 

És most töredelmesen bevallom, hogy elálmosodtam.

Hamarosan folytatom!