Tudtam én, hogy ez a mai nap egészen különleges lesz, de hogy ennyire! Olyan tájakon jártunk, amilyeneket eddig mondjuk scifikben láttam. De kezdjük az elején.

Ma volt a nagy kulturális kirándulás, amelyen mindkét csoport tagjai részt vettek. Hajnali fél tízre kellett a szállodához menni, ahol Ivan, a főszervező spanyol szokás szerint reggelizésből kifolyólag még nem jelent meg, ellenben a spanyol idegenvezető teljes lelkesedéssel rohangált fel-alá. Ő volt Dario, aki rendkívül szórakoztató idegenvezetést tartott, amint az alábbiakban hamarosan kiderül. A sofőr Julian volt.

Észak felé indultunk el, majd egy éles balkanyarral rátértünk a sziget közepén végigvonuló útra, amely egyenesen a Teidéhez visz. Azt már tudtuk, hogy a hegyre nem fogunk felmenni, csupán 2500 méter magasságba, és emiatt egy kicsit bánatosak is voltunk. A bánatunk az úticél közeledtével egyre fogyott. Eközben hol jobbra, hol balra kanyarogtunk, és hol a tengert láttuk valamelyik oldalon, hol az erdőt. Dariótól megtudtuk, hogy a szigetnek ezen a részén főleg tenerifei fenyő nő, ami attól nagyon különleges, hogy hosszabbak a tűlevelei, és aránylag tűzálló. Nagyon sok fekete törzsű fenyő volt, amelyek tűzvész áldozatai voltak, de hamarosan (Dario szerint akár egy hónapon belül) már új ágakat és tűleveleket hajtanak. Sajnos nem álltunk meg, a buszból készített képeket pedig most inkább nem tenném be ide...

Az első megálló egy kilátópont volt, ahonnan nagyon szépen látszik a Teide, készült egy csoportkép a Teidével a háttérben. Dario felhívta a figyelmünket egy sziklafalra is, amelyen tisztán látszódnak a rétegződések.

Illetve itt van Mazsola és Tádé. Ja, nem, Ildi és Teide.

A következő megállóhoz közeledve további ismeretekkel gyarapodtunk:van egy helyi kávéspecialitás, amelynek nevét még a buszban megtanultuk, szépen megpörgetvén az "r" hangot. A kávé neve barraquito és a következőkből áll: sűrített tej, habosított tej, fahéj, vanílialikőr, meg nyilván kávé. Ezt lehetett megkóstolni egy étteremben, de én most kivételesen inkább a kövek között kóvályogtam, Biztosan lesz még alkalmam megkóstolni ezt a csodát... Az egyik ház mögött ki is jutottunk egy nap lapos területre, ahol elképesztő mennyiségű, kisebb nagyobb kő és szikla hever mindenfelé. Azt már mindenki tudta, milyen típusú vulkáni kőzetek vannak, mert Dario megtanította, sőt körbe is adott néhány kisebb darabot (bazalt, porózus bazalt, tufa és habkő).

Ezek a helyes növénygömböc állítólag rózsafélék, de virág nem volt egy sem. Egy félórás szünet után megint buszra szálltunk és száguldottunk a Teide felé. Útközben egyre furcsább lett a táj, mindenféle bazaltfolyásokat láttunk, némelyik teteje feketén csillogott az obszidiánréteg. Dario már ekkor felhívta a figyelmünket arra, hogy ha majd egyszer megállunk, eszünkbe ne jusson köveket gyűjtögetni, mert 2000 eurós büntetésre számíthatunk a folyamatosan járőröző rendőröktől.

A vöröses tájról nekem rögvest a Mars jutott eszembe. Dario biztosan hallgatózott a gondolataimban, mert hamarosan megjegyezte, hogy a Marsra szánt járműveket éppen ezen a vidéken szokták tesztelni.

Mindeközben elmentünk a Teidére felvezető út mellett is. Pontosabban nem is a Teidére vezetett, hanem a felvonóhoz. Nagyon sok kocsi állt ott, szerintem több órán kellett volna várakozni. Közben Dario azt is elmesélte, hogy a Teide szomszédja 1798-ban tört ki, és a vulkánból kiömlő feketévé kövesedett magma a mai napig látható a hegy oldalában.

A következő megálló alkalmával nagyon érdekes sziklaalakzatokat figyelhettünk meg, Garcia szikláit. Ezek a sziklák korábbi hatalmas vulkánok maradványai, amelyek úgy keletkeztek, hogy a körülöttük lévő porózusabb kő lassan elerodálódott.

Egy rövidnek tűnő (bár majdnem háromnegyed órás) átszellemült nézelődés után tovább indultunk. Erről majd holnap számolok be, nehogy túl sok legyen egyszerre...