A mai nap sorsát demokratikus módon döntöttük el: a cél az ókori Athén szíve volt. Gyönyörű terveket szőttünk, de aztán a démosz fellázadt és elindult felfelé az első szemünk elé kerülő lépcsőn. A démosz fele később kicsit megbánta, hogy hetvenes évei közepén ilyen hevesen nekiindult felfelé, de akkor már csak nem fordultunk vissza. És ezt senki sem bánta meg, mivel az Akropolisz látványával elég nehéz betelni.
Megnéztük Szókratész börtönét is, ami valószínűleg soha nem volt Szókratész börtöne.
Aztán megnéztük az Akropoliszt, mert ebből a szögből még nem láttuk.
A dombunk (Múzsák hegye, amiből néhány táblán egy helyesírási hibának köszönhetően Egerek hegye lett) egyszer csak másik néven domborult tovább: megérkeztünk a Pnyxxre, ami valaha a népgyűlések színhelye volt. Az alábbi képen az enyhén lejtős domboldalt megtámasztó építményt láthatjuk.
Volt egy pont a dombtetőn, ahonnan a demokrácia több vívmányát egyszerre lehet látni: az első lámpaoszloptól balra lévő domb Árész dombja, ahol az Areioszpagosz ülésezett. Aztán ugye ott van az Akropolisz, akiről Periklész juthat az óvatlan történelemtanár eszébe. A harmadik pedig maga a Pnyx, ahol ott tolongott a sok választóképes görög férfi. Jobboldalon látható egy emelvény maradványa - innen szóltak a politikusok a népgyűléshez. Periklész is, és Themisztoklész is. És sokan mások.
Az emelvény közelebbről:
Utunk a dombról lefelé vezetett. A domb lábánál közelebbi ismeretséget kötöttünk egy macskával. Ez elég nehéz feladat volt, mert annyi macska van ebben a városban, hogy nagy kihívást jelent megtalálni azt az egyet, amelyik igazán különleges. No, ez a cica nagyon különleges volt, mert jött utánunk és hangos nyávogással követelte, hogy ő is kapjon egy mini muffint. A nagy nyervákolásra még két cicus odajött koldulni. Ekkor inkább távoztunk, majd a nagy izgalomra megettünk 2-2 gombóc fagyit.
A következő programpont az ókori agóra megtekintése volt. Bocsánat, most megint sok történelem jön. Ígérem, legközelebb az Északi-sarkra megyek.
Szorgos kutatómunka eredményeképpen két olyan kaput is találtunk, ahol nem lehetett bemenni. Már majdnem feladtuk a küzdelmet, amikor csak előkerült a bejárat. Első utunk Hephaisztosz templomához vezetett, ami a legjobb állapotban megmaradt ókori görög templom szép pufók dór oszlopokkal. Megérdemelten fényképeztem le több oldalról.
Az agórából nem sok maradt, de a tájékoztató táblák szerencsére sokat segítettek a képzelet irányításában.
És ha már itt voltunk, megnéztük az Akropoliszt egy újabb oldalról. Innen is jól néz ki.
Több kép nem lesz az Akropoliszról. De csak azért nem, mert amikor este díszkivilágítással akartam lefényképezni, a meghatottságtól megremegett a kezem, és homályos lett a kép.
Szóval a képzeletnek sok dolga volt. Például alant van egy tér, oda kell képzelni egy hatalmas nagy kaput, ami mögött akkor már jól nem látszik az a terem, ahol a bulé (ötszázak tanácsa) ülésezett.
A melegben kitikkadva örömmel vettük utunkat az oszlopcsarnok felé, az ókori görögök is pont ezt tették. Csak ők nem múzeumot nézegettek az oszlopok mögötti termekben, hanem vásároltak.
A múzeum nem volt nagy, de kincsekre leltünk benne: láttunk osztrakonokat (amelyek segítségével a cserépszavazás során meg lehetett szabadulni nem kívánatos politikusoktól),
szavazógépet, amelynek segítségével az esküdtbíróság tagjait sorsolták (és ezzel tényleg végeztünk a tankönyvek demokráciáról szóló részével),
és mindenféle konyhai eszközt, amelynek nincs köze a politikához és demokráciához, viszont nagyon megtetszettek. A grillrácsot választottam ki közülük.
A nap hátralévő részében megebédeltünk (5-kor), sétálgattunk a boltok, római romok és hangulatos utcák között, megnéztük a kivilágított Akropoliszt és minikoncerteket hallgattunk. Ezzel el is érkezett az utolsó éjszaka itt, Athénban. Kár.
