Az eseménydús és nagyon érdekes strasbourgi két nap után visszatértünk Németországba. Ismét Blaubeurenben szálltunk meg a diákszálláson, ahol ismét csak mi voltunk a vendégek. Ezúttal azonban maradt időnk egy kis városnézésre is. Ez egy nagyon pici város, olyannyira, hogy az internet többször csak településnek nevezi. Ennek ellenére olyan dolgokat lehet itt látni, amit máshol nem. A leghíresebb látnivalója a Blautopf, azaz a kék fazék. Miután mindenki elképzelt egy kék fazekat, lássuk, mi is ez valójában.
Kéknek kék, de nem fazék. Ez egy nagyon bájos kis tó, aminek ragyogóan tiszta vize a kék legszebb árnyalataiban pompázik. A tavat egy karsztforrás táplálja, és állítólag a mészkőtartalmától ilyen szép színű. Elég nehéz volt rávenni magunkat, hogy elmenjünk innen - pedig azt nem is láttuk, mit rejt a közelben a föld mélye. Később megtudtam a prospektusokból, hogy egy barlangrendszer is van a tó alatt - itt élt egy hableány, Lau, akinek a történetét Eduard Mörike írta le. Majd keresek egy számomra is ismert nyelven leírt változatot, de most egyelőre az internetre hagyatkozom e téren. Szóval élt egyszer egy szép hableány, Lau, aki szegény nem tudott nevetni. Az állapotán nyilván nem segített az sem, hogy csak halott gyermekeket tudott szülni, emiatt férje, a Fekete-tenger királya, a Blautopfhoz száműzte azzal, hogy addig ott kell maradnia, amíg ötször fel nem nevet, mert így majd megtörik az átok. Nagyjából mindenki eddig írja le a történetet, ami természetesen happy enddel végződik, és a hableány ma szobor formájában őrzi a tavacskát.
A városkában azonban más látnivaló is van: a szerzetesek fürdőháza például, ami zárva volt. A jelek szerint csak tavasszal fürdenek...
A fürdőház egy kolostorhoz tartozik, ahová be is mentünk és egészen addig járkáltunk benne, amíg teljesen át nem fagytunk a hideg falak között. Volt itt egy érdekes kiállítás a Blaubeurenben a mai napig működő egyházi iskoláról (nagyon vicces volt látni a diákok napirendjének evoúcióját a felkelés időpontját illetően), de a gótikus kerengőben való bóklászás mellett megcsodálhattuk a templomban őrzött szárnyasoltárt és a szépen faragott stallumot is.
Búcsúzóul jöjjön még néhány kép a városkáról. Remélem, még egyszer sikerül ide is visszatérni.
