Az éjszakai szállás jó volt és a diákok is jók voltak, vagy legalábbis jó messze voltak és jónak tűntek. Mivel a diákszállón csak mi voltunk, nem kellett aggódni amiatt, hogy tömegek alvását akadályozzák meg. A közös reggeli után útnak indultunk Ulm felé. Valamikor a hőskorban már jártam itt, akkor nagy köd és emlékeim szerint még tán havas eső is esett, így nem sokat láttunk a városból. (Pedig még a toronyba is felszöktünk.) Hát most útközben nagy köd volt, de az aztán szépen feloszlott és csak kicsit fáztunk.
A városnézést remek idegenvezető kolléganőnk javaslatára egy nagyon érdekes múzeumban kezdtük (A kenyér és művészet múzeuma), amire először fél órát szántunk. Aztán még felet és végül még egy kicsit. Nagyon érdekes volt, és a kenyérkészítés mindenféle aspektusaira kitért: így jutottunk el az ókori kenyérgyúrási technikáktól a fenntartható mezőgazdasági termelésig.
Mutatok is pár igen homályos képet. Az első kettő műtrágya-reklám az 1913-192X évekből.
Lehetett tésztát gyúrni. Ami nem tészta volt, de ez senkit sem zavart.
Azért voltak, akik egy kicsit unták a kiállítást...
A következő állomás a katedrális volt. Európa legmagasabb templomtornyát félig elrejtették a kíváncsi szemek elől, de azért így is lenyűgöző. A gyerekeknek is nagyon tetszett a templom kívülről és belülről is. Mondjuk nem csoda.
Csizi (a fentebb említett barátnő-kolléganő-idegenvezető) ezután elterelgette a csapatot a legérdekesebb helyekre. Az első megálló az ún. esküház (Schwörhaus) volt - ez egy szép épület (lásd lentebb), amelynek erkélyén az ulmi polgármester minden év júliusában elmondja, mi mindent tett az előző évben, majd esküt tesz arra, hogy a következő évben egyformán szolgál majd gazdagot és szegényt. És teszi ezt 1345 óta. 1612-ben épült az esküház, kimondottan erre a célra.
Nem messze van innen a Ferde Ház (Schiefes Haus), ami éppen annyira kísértetiesen néz ki, mint ahogyan hangzik. Egy kis patak mellé épült, de az alapozás nem igazán sikerült jól, és a ház egyik fele süllyedni kezdett. Ezt a többszöri felújítások során megállították, és most a bátrabbak itt is alhatnak, mivel szálloda lett belőle.
Ulm állatvilága is jelentős, ahogy ezt a következő képek is bizonyítják.
Az első állat egyébként egy veréb, ami azért jelentős Ulm életében, mert amikor sok-sok évvel ezelőtt a katedrális építéséhez gerendákat próbáltak bevinni a városba a kapun keresztül, de sajnos fennakadtak. Szorult helyzetükből azt mentette ki őket, hogy egy szalmaszálat cipelő veréb röppent arrafelé - neki bezzeg volt annyi esze, hogy nem keresztben, hanem hosszában helyezte el a szalmaszálat a csőrében. Ezt látván az ulmiak is elforgatták a gerendákat a szekéren, és láss csodát, sikerült bejutniuk a szűk kapun.
A Dunaparton tovább sétálva eljutottunk az ulmi ferde toronyig. Persze ehhez is kapcsolódik egy kedves kis történet. Valamikor a középkorban a városi henteseket bebörtönözték, ha szűkösebb időben becsapták a vásárlókat és kisebb kolbászokat adtak nekik.
Most tűzriadó van. Majd folytatom.
Tűz nem volt.
Visszatérve a gonosz hentesekre, az a közük a ferde toronyhoz, hogy halálos ítélettel fenyegették őket, amitől rögvest térdre hullottak imádkozni a szobában - persze mind ugyanazon az oldalon, amitől a torony megdőlt.
Most fonalnak tűnő kábelekkel próbálják visszatartani a ledőlni készülő tornyot, sikeresen.
Az utolsó megálló a városháza volt. Ez egy reneszánsz stílusú épület, amely a 14. században épült, eredetileg kereskedőházként. Vannak gótikus ablakai is, meg egy nagyon szép csillagászati órája.
A kis városnézés után ismét buszra szálltunk és elindultunk végső úticélunk, Strasbourg felé. Aztán odaértünk. De ez már egy másik történet.
