Ez a nap ismét eseménydús volt. A reggel ismét a buszon találta a Culture and Heritage csoportot. A szervezők két látogatást szerveztek erre a napra, mi pedig még befizettünk erre-arra.

A tegnapról már ismert úton indultunk el dél felé, de ezúttal lekanyarodtunk a vidáman pöfékelő tájak felé. A gőzoszlopok persze nem gejzírek voltak (az egy másik program lesz), hanem a geotermikus hőerőmű "melléktermékei".

Izland legnagyobb geotermikus erőműve a nyolcadik legnagyobb ilyen létesítmény a világon, Hellisheiðiben található. A működő erőmű egyik épületében múzeumot alakítottak ki, ahol meg lehet ismerkedni a 2006 óta működő erőmű történetével és működésével. Nem az itteni idegenvezetőnk volt az első, aki büszkén közölte, hogy Izland energiaellátásának 20%-át fedezi a geotermikus energia. (A többi 80%-ot a vízenergia adja, de erről most nem volt szó.) A fosszilis tüzelőanyagok kiiktatásával sokat javult az izlandi levegő minősége, csökkent a környezetszennyezés.

Ha valaki esetleg ennél nagyon érdeklődést tanúsít a hőerőmű működése iránt, böngéssze bátran az alábbi 3 perces videót.

Senkit nem lepett meg az a tény, hogy Izland bővelkedik geotermikus energiában: vannak alacsony és magas hőmérsékletű mezők. Az utóbbiak az aktív vulkánok közelében vannak, az előbbiek pedig természetesen messzebb. A  erőmű által termelt áram működteti a reykjavíki alumíniumgyárakat, de a forró gőzt az itteni felmelegítésére is felhasználják: 83 Celsius fokos vizet szigetelt csőrendszerek segítségével juttatják el a fővárosba. Ennek egyik mellékhatása az, hogy a gyakran az utak alatt húzódó csövek télen szépen felolvasztják az utakra hulló havat és jeget, ezért nem kell bajlódni a hóeltakarítással sem.

 A cső egy darabkáját mi is megtekinthettük, így néz ki:

A másik látogatás helyszíne egy "turf farm" volt, leánykori nevén Íslenski bærinn. A néhány épületből álló farm Selfoss közelében található, és a látogatás közben remekül el lehet képzelni, hogy milyen lehetett az élet Izlandon mondjuk 100 évvel ezelőtt, amikor az emberek többsége még ilyen házakban lakott. Nem hinném, hogy a lakóknak túlzottan melegük volt, mert kályha nem nagyon volt - az idegenvezető mondta, hogy akkor volt meleg, ha sokan voltak benn és belehelték. Amelyik szobában mégis fűtöttek, azt alapvetően tőzeggel tették.

A kiállítási tér elég kaotikus volt, de kaptunk kávét és gyógyteát. Az utóbbi nagyon finom volt, később azt is megmutatták, melyik növényt használták fel hozzá, és noszogattak, hogy vigyünk magunkkal belőle.

A helyi életmód azért nem nagyon különbözik mondjuk a hagyományos magyar paraszti életmódtól, de ez a ház azért a régi magyar parasztházaknál sokkal jobb felszereltségűnek és tágasabbnak tűnt. A helyiek állattenyésztéssel (főleg bárány) foglalkoztak, de földművelésre alkalmas területek is vannak errefelé.

A házakat alapvetően kőből és fából építették, e köré került szigetelés gyanánt a tőzeg. Néha a ház egy részét még földdel is befedték, ezért néha elég nehéz észrevenni. Az alábbi képen egy raktárhelyiség látható.

Ezen a képen a szemfüles szemlélő egy házat vehet észre.

Ezen pedig engem.

Ennyi volt a közös program erre a napra. Egy kis beszélgetés után buszra szálltunk és már mentünk is vissza Reykjavíkba.

Délután néhányan lávatúrára mentek (de nem a kitörésben lévő vulkánhoz), de mi erre nem neveztünk be. Inkább a kikötő környékén bóklásztunk és bementünk az ott található kiállításokra, bemutatókra.

A bálnamúzeummal kezdtük, ahol életnagyságú delfinek és bálnák fogadtak minket nagyon kedvesen.

A jegyeket a hétfői bálnaleshez kaptuk ingyen, így semmiképpen nem akartuk kihagyni ezt a bálnamúzeumot. Egyébként nagyon érdekes volt, több videót is meg lehetett nézni különböző sarkokban. Ha meg valaki a bálnák dalára szeretne aludni, javaslom a következő lejátszási listát. (Mondjuk az is lehet, hogy delfinaltató-dalok vannak itt, nem ellenőriztem.)

Még egy utolsó kép "ott a farka" jeligére.

Amikor jól kiszórakoztuk magunkat, átmentünk a Flyover Iceland épületébe, ahol egy szimuláció keretében utaztuk be Izland légterét. Nekem nagyon tetszett. Kép nincs.

A következő - és erre a napra az utolsó - állomás a lávashow volt. Igazi lávát láthattunk, amelyet a Black Sand Beach-ről hoztak (persze már rég tudnom kéne az izlandi nevét is...), majd 1300 fokra felhevítve lávává alakítottak. Ezt a lávát aztán végigcsorgatták előttünk némi magyarázattal körítve. Nagyon érdekes volt látni, hogyan lassul le a lávafolyam és hogyan válik valami obszidiánféleséggé. A bemutatót tartó fiatal hölgy időnként megmérte a megkövülő láva hőmérsékletét, és mindenféle dolgokat dobott bele. Na jó, csak kettőt: egy nagy darab jeget és egy papírdarabot. Az előbbi hatására buborékok keletkeztek, amelyek aztán megkövültek, az utóbbi nemes egyszerűség lángra lobbant és elégett. A végén még ott maradtunk egy darabig - kitartó érdeklődésünk jutalma egy-egy lávaszál volt.

Hát ennyi volt erre a napra. Visszasétáltunk a szállásra, Kati vacsorát főzött, aztán a verőfényes izlandi estén megpróbáltunk aludni. Nem volt nehéz.