A Ma reggel felébredtünk, elfogyasztottuk kifinomult reggelinket (zabkása, illetve tegnapi magyar zsemle), aztán leereszkedtünk bevásárolni - a szállásunk ugyanis egy a Filopapposz nevű domborulat lábánál, aránylag magasan helyezkedik el. Ezen a hegyen van pár dolog, amit majd biztosan meg fogunk nézni, de mára más terveket szőttünk.
A második reggeli után az Akropolisz felé vettük utunkat. Útközben narancsfák mellett haladtunk el - amikor pár órával később visszafelé ballagtunk, nagyon erős narancsillat kísérte végig utunkat. Le is fényképeztem a telefonommal egy narancsfát, de valahogy citromnak néznek ki. És nem is lett jó a kép.
A fióka éppen annyira meg volt hatva az Akropolisz látványától, mint anyukája - de hát így jár egy történelemtanár és régész vénájú fiacskája, ha megelevenedik előtte a történelemkönyv. Először a római kori épületeket néztük meg, de ezt sem bántuk. Ez a fal például olyan, mintha csak egy díszlet lenne, de nekem így is tetszik.
Herodes Atticus Odeonja nagyon megtetszett - de fentről nézve még impozánsabbnak tűnt.
Az a jó, hogy mindenütt információs táblák vannak elhelyezve. Itt például azt tudtuk meg, hogy 5000 fő fért el ebben a Kr.u. 161-ben épült színházban. Az épületet Herodes Atticus építtette felesége emlékére. Ez nagyon megható. De rossz nyelvek szerint éppen ő ölette meg...
Ahogy egyre feljebb mentünk a kicsit csúszós márványlépcsőkön, egyre többet láttunk meg Athénból és a környező hegyekből, sőt egy idő után már a tengert is határozottan fel lehetett ismerni. Csak nem a fényképeken, mert nagyon sütött a nap és a víz majdnem teljesen egybeolvadt az éggel. Nem az alábbi képen, mert azon nincs tenger.
Az Akropoliszon azonban természetesen a templomromok a legérdekesebbek. Szépen ki van táblázva minden, el is olvastuk, de nem tudnék mindent felidézni az olvasottakból. Viszont egy idegenvezetőt gonoszul kihallgatva a következő információhoz jutottam az alább látható fallal kapcsolatban. Itt a fal, a hatalmas kapu (Propülaia) egy részlete:
Ami rögtön feltűnik, az a közepén lévő lyuk a sok tégláról. Hát erről nem tudtam meg semmit. Viszont ott van az a sok kis bütyök - az Akropolisz építésekor daruval húzták fel a téglákat a hegyre, és a bütyköknél rögzítették a köteleket. Később ezeket leverték, hogy szép sima falat kapjanak. Ez itt azért nem történt meg, mert kitört a peloponnészoszi háború.
A kaputól balra feltűnik szárnyatlan Niké temploma, ami innen is jól nézett ki, de az Akropoliszon kívülről néz még inkább. Most a számomra oly kedves ión oszlopfőkre és a felettük futó frízre koncentráltam.
Nem mondom, hogy gyorsan haladtunk, de a szerteszét heverő oszloptöredékek és egyéb maradványok tüzetes megtekintése után csak sikerült eljutni a Parthenonhoz. Éppen felújítás alatt áll, így nem minden szögből mutat jól, de azért igyekeztem. Nagyon előzékeny módon a darut Parthenon-színűre festették, így nem volt olyan zavaró.
És egy-két oszlopfő:
A másik ikonikus épület is nagyon tetszett: az Erechteion és a kariatidák. Erről most nem csacsognék, inkább jöjjön néhány fénykép:
A növény- és állatvilág kicsit gyér volt, de azért sikerült egy-egy példányt találni.
Lefelé már a másik úton mentünk, és újabb érdekességeket találtunk: Aszképiosz szentélyének romjait és a Dionüszosz-színházat. Az utóbbinál még a VIP-részleg eredeti foteljei is megmaradtak!
Olyan jól elfáradtunk, hogy a múzeumlátogatás előtt beültünk ebédelni. Aztán nem mentünk múzeumba, mert hamar zárt, inkább sétáltunk még egyet a Zeusz-templom felé. Útközben láttunk egy Hadrianus-diadalívet és egy szép parkot zöld papagájokkal.
Aztán a történelem persze megint felbukkant, ezúttal Nagy Sándor képében. Vajon Bukefalosz lovacska megeszi a Holdat?
A Zeusz-templomot nem néztük meg közelebbről, mert ez is hamar bezárt, de azért fényképezni lehetett kívülről is. Főleg állványokat, de a lemenő nap fényében sikerült elcsípni egy különösen jóképű korinthoszi oszlopfőt is.
Hát ennyi volt mára. A holnapi terveket megszőttük, remélem, minden jól megy majd.
