Egészen rosszul aludtam, ami meglepő volt, mert az alvással nem szokott problémám lenni. Most csak forgolódtam, és hol melegem volt, hol meg fáztam, aztán rejtélyes hangok jöttek rejtélyes helyekről, amitől biztosan felébredtem volna, ha sikerült volna elaludni.

Reggel kiderült, hogy az apartmannak mégiscsak vannak ablakai (tegnap csak kettő picit találtam), mert jól besütött rajtuk a nap, így hamar ébredtem. Majdnem el is indultam időben, de hirtelen eszembe jutott Eszter tanácsa, hogy ha szeretném látni Dávidot, akkor ne halogassam a jegyvásárlást. Így is csak szombat estére kaptam jegyet, pont jó program lesz az Uffizi után. Némi szerencsétlenkedés után ki is fizettem a jegyet, és konstatáltam, hogy 10 perc múlva kezdődik a kurzus, aminek a helyszíne 5 percre van az apartmantól, éppen úgy, mint Helsinkiben. Csak ott jó irányban indultam el, itt meg nem...

A délelőtti program egy monumentális történelemóra volt, amelynek során nem nagyon meglepő módon Firenze történetével ismerkedtünk meg oktatónk, Pietro segítségével. Egy szép régi épületben van az Europass irodája a tantermekkel együtt, amely szép régi épület falai mostanra bizony meglehetősen átmelegedtek. A légmozgásról két fáradt ventillátor próbált gondoskodni nem túl nagy sikerrel. Egyébként tényleg érdekes volt az előadás, a következő napok főszereplőivel is megismerkedtünk. A végén szünet helyett meghallgattuk 4 kolléga bemutatkozását.

Egy olaszosan 20 perces szünet után végre elindultunk a Santa Croce templom felé. Pietróról kiderült, hogy nagyon jó a memóriája, és minden kis részletre emlékszik - de olyan lelkesen beszélt, hogy eszem ágában sem jutott elunni az idegenvezetést. Kicsit bánkódtam, hogy fényképezőgépemet nem vittem magammal, csak az utolsó pillanatban zsebre vágott kis kompakt gépet raktam be délelőttre. Nem mondom, hogy jó képek lettek. Lehet, hogy vissza kéne menni valamikor?

Először a templomtérrel ismerkedtünk meg egy kicsit. Az alábbi képen az az érdekes, hogy a házak első emelete jóval kijjebb van, mint a földszint. Ennek az volt az oka, hogy bármennyire is gazdagok voltak a firenzeiek, a házadón még ők is szerettek spórolni, és így kisebb lett az alapterület.

A tér közepe meglehetősen üres volt, nem is nagyon kívánkozott fényképre, pedig a 14-15. században lovagi játékok és labdajátékok (valami futballféle, ami inkább a rögbihez hasonlít) helyszíne volt, és ott volt eredetileg az a Dante-szobor, amelyik most a templom mellett áll. Egy kicsit morcos, biztosan azért, mert kikerült a figyelem középpontjából. Ráadásul homályos is, de ez az én hibám. Meg túl sok az ég is.

A templom így néz ki:

Csak egy kicsit lombozott le minket, hogy bármennyire is gótikusnak tűnik az épület, ez a képe viszonylag újkeletű, neogótikus. A többféle márványból emelt homlokzat mögött a középkori paloták egy részére jellemző vöröses színű kőfal rejtőzik. Ha jól emlékszem, pietra serena. Ha nem jól emlékszem, akkor valami más.

Az építész állítólag zsidó származású, ezért van csillag legfelül, amelyben azonban már Jézus neve olvasható.

A templom maga rengeteg síremléket és sírt tartalmaz. Nem mindenki van itt eltemetve azok közül, akik kaptak síremléket, de azért lenyűgöző a névsor. A képek ferdék és/vagy homályosak, de biztosan a meghatottságtól lettek ilyenek.

Galileo síremléke különösen érdekes, hiszen az ő tevékenységét nem nézte jó szemmel az egyház, ezért amikor meghalt, nem is temették a templom főhajójába, hanem egy mellékkápolnában rejtették el, amit most kivételesen meg is lehetett nézni.

A Galilei mellett látható két női alak a geometriát (jobb) és a csillagászatot (bal) személyesíti meg. A következő kis szoba Galielo nyughelye volt sok-sok éven keresztül.

A következő síremléknél nem az elhunyt neve az érdekes, hanem maga a szobor. Az olaszok szerint nem véletlen a hasonlóság az amerikai Szabadság-szoborral, szerintük erről a síremlékről mintázták.

A következő sírban Michelangelo nyugszik, az egyik nagy kedvencem. Azt hiszem a Kőbe zárt fájdalom c. regény olvasása közben szerettem meg nagyon, azóta más szemmel nézem a munkáit is.

Természetesen nem hiányozhat Dante emlékműve sem. A költő nem Firenzében halt meg, mert a nagy itáliai politikai ellentétek miatt (voltak ghibellinek meg guelfek, de az utóbbiak között is voltak nézeteltérések a fehér és a fekete guelfek között). Száműzetésre kényszerült, több városban megfordult, Siena mellett halt meg és Ravennában temették el. Szülővárosában (Firenze) ezt az emlékművet emelték a tiszteletére. A szállásomtól néhány tucat lépésre található Dante háza, ami egyáltalán nem biztos, hogy az övé volt, de a 19. században valaki így döntött - az viszont igaz, hogy ebben az utcában álltak a család házai. Néhányszor már meg is néztem, de csak a saját szememmel, nem az objektíven keresztül. Azért majd lefényképezem.

A következő síremléket Niccolo Macchiavelli tiszteletére emelték, de csak a 18. században. Addig ugyanis az egyház nem igazán volt megértő A fejedelem c. művében lefektetett elvekkel.

Miután alaposan megvizsgáltunk minden sírt és síremléket, megnéztük a templom többi kincsét: például a Donatello által faragott Angyali üdvözletet, amely később több festmény alapjául szolgált.

Ezzel vissza is tértünk a reneszánsz művészet világába. A Baroncelli-kápolnában központi helyet foglal el Giotto remekműve, Szűz Mária megkoronázása, bár a tekintetet inkább a gazdagon díszített falak vonják magukra. Mária élettörténetét és Jézus gyermekkorát Giotto egyik tanítványa, Taddeo Gaddi festette meg. Az alábbi képen mindegyikből látszik egy pici.

Nagyon sok szépet láttunk még, de már kezd hosszúra nyúlni a beszámoló, ezért csak egy-két érdekességet emelnék ki. Az egy Cimabue Keresztrefeszített Krisztusa, ami valamikor nagyon szép lehetett, de az 1965-ös nagy árvízben majdnem teljesen megsemmisült. Annyira azért nem, mint a fényképről látszhat, de hát ez most így sikerült.

A templom megtekintése után egy kicsit megpihentünk a kerengőben, megnéztünk még néhány mesterművet, aztán vége is lett a délelőttnek. Valójában már 2 óra volt, úgyhogy két spanyol kollégával beültünk ebédelni egy vendéglőbe. Nagyon finom volt és jót is beszélgettünk, de aztán szaladtam vissza a szállásra egy hosszabb megbeszélésre. Utána majdnem elaludtam, de ettől úgy megijedtem, hogy inkább elindultam várost nézni. Nem igazán volt célom, így valahogy az Arno másik oldalán kötöttem ki, ahol felmásztam egy dombra gyönyörködni a kilátásban. A naplemente az előtérben meghúzódó hatalmas felhő miatt nem volt igazán látványos, de a kilátás így is gyönyörű volt. Jöjjön néhány kép mindenféle kommentár nélkül!