Ettől a naptól kezdve délelőtt voltak az órák, ami jelentősen meggyorsította a reggeli készülődést, ráadásul a délutánok is szabadabbak lettek. Ezen a napon viszont nem mi csináltuk a programot magunknak, mivel részt lehetett venni egy vezetett városnézésen. Nem bántuk meg, hogy csatlakoztunk, az idegenvezető, Richard egy csomó érdekes történetet elmondott a környékről.
Itt kezdtük:
A képet elég erőteljesen meghatározza egy teherautó, de nem az volt a lényeg, hanem a mögötte álló házak. Helsinki egészen a második világháborúig erőteljes szecessziós hatás mutatott, de a bombázások miatt sok ház megrongálódott. Amit tudtak, visszaépítettek vagy felújítottak, a többi helyére pedig újakat építettek. Szerintem nem túl nagy sikerrel.
Az alábbi képen a baloldali épület érdekes:
Eredetileg iskolának épült, ahol az oktatás svédül folyt rendkívül haladó szellemben, hiszen már koedukált osztályok voltak. (Ennek a szülők nem nagyon örültek, de hát így jártak.) Jelenleg a Designmuseo működik itt, ahol meg lehet(ne) ismerkedni a legjelentősebb tervezőcégekkel. Ezekből momentán kettő jut eszembe: Marimekko és Arabia.
Mi persze nem mentünk be, hanem tovább mentünk. A következő megálló egy bájos szobor volt, amely a finnek egyik kedvelt író-költőjét, Zachris Topelius ábrázolja gyerekek körében. Ennek apropóján idegenvezetőnk rögtön el is mondta, hogy Topelius különösen fontosan tartotta a lánygyermekek oktatását is. A koedukált iskolának viszont nem örülhetett, mert ezt már nem élhette meg.
Nagyon érdekes épület a következő, ház, amelynek felső emeletén írta meg Sibelius a Finlandiát.
Nem messze innen egy újabb szobrot találtunk. Én soha nem jöttem volna rá, de Svédországot és Finnországot, illetve kettejük kapcsolatát ábrázolja.
Szerintem mindenki döntse el, mit is lát, de annyit segítek, hogy a fényes és karcsú gyűrű Svédország, a helyes kis kőgombóc pedig Finnország. Ezen a ponton egész sok időt eltöltöttünk, mert a csoport nagy érdeklődést tanúsított a svéd-finn viszony iránt. Illetve felmerült a kérdés, hogy ha a finn lakosságnak mindössze 6%-a svéd anyanyelvű, miért is hivatalos nyelv. Ha jól értettem, a válasz erre az volt, hogy hát ez már hagyomány, és nem lehet megfosztani finneket az anyanyelv használatának jogától. Ezért tehát minden finn tanul svédül is.
A következő néhány szobor erejéig tovább folytattuk kalandozásunkat a finn irodalom világában: megnéztük a nagyon dallamos hangzású Eino Leino és a kevésbé dallamos hangzású Johan Ludvig Runeberg szobrait sirállyal és anélkül.
Runeberg még fel fog bukkanni egy cukrászdában is, de hogy miért, az majd ott kiderül.
A következő szobor nagy vitákat és elszörnyülködést váltott ki Helsinki népében. A történet felidézéséhez segítséget kértem Kati barátnőmtől, mert én bizony nem tudok felidézni minden részletet.
Szóval: a pucér hölgyön a finnek, amikor felállították a szobrot, nagyon kiakadtak: a szobrász ugyanis egy finn nőt akart ábrázolni, amit ők kikértek maguknak, merthogy szerintük kövér a hölgy. Mentségükre legyen mondva, hogy a háború és az éhínség miatt tényleg nem lehetett ilyen kerek feneke a finn nőknek... (A szerző kiegészítése: "Szerintem sokan elégedettek lennénk az ő formáival. Én tuti." ... Én is.)
A tér egyik oldalán egy bank, a másik oldalán is valami fontos intézmény állt (ami most már a feledés homályába merült, legalábbis kettőnk részéről), és egyik sem akarta a pucér nő képes felét nézni, mert rontja az üzletet. Egy verseny eredményeként a hölgyet át kellett fordítani a másik oldalra, de maradt - a két cég ellenben tönkrement.
Azóta megnyugodtak a kedélyek, és a szobor a finnek egyik kedvence lett: a végzős egyetemisták például ünnepélyesen megmosdatják és még diáksapkát is tesznek a fejére.
A figyelmes olvasó észrevehette, hogy ezt a templomot bizony már láttuk. És igaza is van. Sőt, még máskor is látni fogjuk. És reméljük, hogy unokáink is látni fogják.
A tér ismételt megtekintése után lassan véget is ért az idegenvezetés. Még megnéztük a vasútállomás épületét, amelynek négy szobra - Richard szerint - a finnek négy érzelmi állapotát mutatja: vidám, nagyon vidám, szomorú és nagyon szomorú. A képen a kevésbé és nagyon vidám finnek láthatók.
Maga a vasútállomás pedig így néz ki:
Ezen az estén Kati útitárs és én csatlakoztunk a kurzus sörözős estjéhez. Erről nincs kép.
