Egy februári prágai kiruccanás után végre ismét komolyabb útra készülhettem: a sors és az Erasmus+ ezúttal Helsinkibe vezetett. A kurzus (Bevezetés a finn oktatási rendszerbe) holnap kezdődik, de kedves útitársam és barátnőm (Kati) és én már szombaton megérkeztünk.

A repülőút szerencsére eseménytelen volt. Dunakeszit és a váci Naszályt is lehetett látni az út elején, aztán pedig csak a kisebb-nagyobb felhőkkel tarkított kék eget.

Más egy darabig nem is történt, csak egy kisebb döccenésnél gurult elő ismeretlen rejtekhelyéről a Canon-gép objektívsapkája. Megörültem neki. A landolás előtti 10-15 perc már kimondottan érdekes volt: ekkor fedeztük fel a Helsinki környékén lévő számos apró szigetet a tengerben, illetve leszálláskor kimondottan elbűvölt minket a számunkra nem annyira megszokott növénytakaró.

Leszállás után szomorúan konstatáltam, hogy a telefonom nem kapcsolódik semmilyen létező mobilnetes szolgáltatóhoz, így megpróbáltam az emlékeim alapján eljutni a szálláshelyre. Igencsak meglepődtem, hogy ez végül sikerült. Egy kedves finn segítségével megtaláltuk a kulcsot rejtő széfet is, így aztán nem lett semmi akadálya annak, hogy elfoglaljuk kicsinyke szállásunkat.

Amikor egy kicsit kifújtuk magunkat, rövid(nek tervezett) városnéző sétára indultunk. Gondoltuk, megnézünk néhány nevezetességet, hogy aztán időben hazatérve kipihenjük magunkat a vasárnapi tallini kalandra. A terv jó volt, a megvalósítás nem annyira: mindig megláttunk egy érdekesnek tűnő utcát, egy kedves parkot, egy szép épületet.

Először a tengerparton (na jó, ilyen meglehetősen sok van) magasodó sziklára épített Uszpenszkij-székesegyházat néztük meg - egyelőre kívülről. De úgy legalább alaposan, szép lassan körbejárva. Remek kilátás nyílt a lemenő nap fényében nagyon szép látványt nyújtó helsinki dómra is, amit csak telefonon sikerült megörökítenem, mert kedvenc fényképezőgépem Lisszabonhoz hasonlóan most is válogatósnak bizonyult. A hatás így egy kicsit drámaibb lett, ennyire nem volt naplemente-jellegű a helyzet, ez látszik is a Nap aránylag magas állásából.

Az Uszpenszkij-székesegyházat Szűz Mária elhunytának (elszenderedésének - uszpenyie) tiszteletére építették és 1868-ban szentelték fel. Ekkor Finnország orosz uralom alatt állt, és éppen II. Sándor uralkodott, a jó cár, aki rendeleteivel elősegítette Finnország felemelkedését. A templom nemcsak Finnország, hanem egész Nyugat-Európa legnagyobb ortodox székesegyháza. Nem számoltuk meg (eszünkbe se jutott), de az útikönyv szerint 13 aranyszínű kupola üldögél a zöldre festett réztetőn Jézus és apostolai jelképeként.

A templom körbejárása után céltalan bolyongásba kezdtünk, amelynek során találtunk egy valószínűleg valamilyen gyárból átalakított iskolát. Az előtte lévő nagyon rendezett téren még napozóágyak is is ki voltak téve a megfáradt diákoknak (szülőknek? tanároknak?). Ekkor már 10 óra is elmúlt tán (a nap ugyan elég alacsonyan járt már, de még mindig vidáman sütött), ezért úgy gondoltuk, hazaindulunk. És ekkor találtuk meg azt az utcát, aminél szebbet nem igen fogunk találni Helsinkiben. A Luotsikatu arról híres, hogy egymást követik benne a szebbnél szebb szecessziós lakóépületek. Sok szecessziós ház van Helsinkiben elszórva, de itt mást nem is lát az ember. A fénykép sajnos nem adja vissza az egész utca hangulatát, de azért próbálkozom.

 És íme néhány részlet:

Nem kevés időt töltöttünk el ebben az utcában, tényleg minden egyes házat érdemes volt alaposan megnézni. Ekkor már talán 11 is volt, de a Nap szemmel láthatólag még mindig jól érezte magát az égen, úgyhogy mi sem tértünk nyugovóra, inkább sétáltunk még egy kicsit.

Az utolsó megállónk a helsinki dóm volt, ami hatalmas méretei ellenére könnyedén magasodik a tér fölé. Ezt is körbejártuk.Amúgy ez egy evangélikus templom, ami eredetileg I. Miklós cárra emlékezve Szent Miklósnak szenteltek, de hát I. Miklós nem volt "jó cár", ezért a függetlenség elnyerése után a finnek inkább átnevezték a templomot. A székesegyházat 1852-ben építették, tetejéről a 12 apostol tekint le óvó tekintettel a városra.