Vasárnap sajnos búcsút kellett venni Tenerifétől. A reggeli összepakolás nem tartott sokáig, és időben sikerült is elindulnom, hátrahagyva némi sót és kakaóport. Ennek a háziak biztosan nagyon örültek, akárcsak az egy liter tejnek. De most már legalább nem üres a konyhájuk...

A buszpályaudvarról kigördülő buszról még láthattam két kedvenc épületemet, az Auditoriót és a Kis Cukiságot, ami a mellette lévő váracska. Egy órával később már a repülőtéren vártam a soromra és hagytam el a pulóveremet. Ekkor lélekben már Lisszabonban voltam, és nagyon reménykedtem abban, hogy egyrészt jó idő lesz, másrészt nem késik túl sokat a repülőgép. A Kanári-szigetekről ez az utolsó kép, ami megmaradt bennem (és a telefonomban).

A másik oldalon biztosan a Teidét lehetett volna látni, de ezt a feltevésemet majd legközelebb ellenőrzöm... ;-)

Délután 4-kor már Lisszabonban voltam. A TAP honlapja és az egyik alkalmazott azt állította, hogy a bőröndömet nem kell felvennem, így némi habozás után elindultam a szállásom felé. Egy kicsit lubickoltam a számomra nagyon kedvesen (és kicsit huncutan) csengő portugál szövegekben, aztán vettem egy napijegyet, és metróra szálltam. A szállásom Lisszabon belvárosában volt, mert tudtam, hogy nem lesz sok időm. A recepción két jó hírrel fogadtak: egy fokozattal jobb szobát kaptam ugyanannyi pénzért, és ebben a remek szobában vár rám egy üveg portugál vörösbor ajándék gyanánt. A szoba tényleg nagyon jó volt, szinte sajnáltam, hogy helyette mégis a várost akartam megnézni gyorsan, még naplemente előtt. Fel is loholtam a Szent György várhoz, megnéztem, hogyan zárják be a pénztárat (ha nagyon akartam volna, még vehettem volna jegyet, de csak fél órám lett volna nézelődni, úgyhogy erről lemondtam), aztán sétálgattam a környék zegzugos utcáin. Nem csak jobbra-balra, hanem föl-le kanyarogtak nagy vidáman. Felmásztam egy templomtoronyba, ahonnan nagyon szép képeket készítettem. Legalábbis ezt hittem, de nem. Valami történt a gépemmel, ezért Lisszabonban egyetlen kép nem készült a fényképezőgépemmel. Azóta sem mertem megnézni, hogy ez átmeneti gyengélkedés volt-e...

A várból a partra akartam menni, de megláttam egy 28-as villamost, amire azon nyomban muszáj volt felülnöm. Elmentem a végállomásig, ahonnan visszagyalogoltam a székesegyházig. Ekkor már sötét volt, de persze a legfontosabb épületek azért meg vannak világítva. A templomban éppen misére készültek, így csak kicsit volt meglepő, hogy egyre-másra jöttek a különböző rendekhez tartozó apácák.

Azért a géppel készült képek mintha egy kicsit jobbak lennének. Nem baj.

A templom mellett végre tudtam valamit enni is, aztán újult erővel vetettem rá magam egy villamosra, ahol még ülőhelyet is találtam. Az volt a tervem, hogy elmegyek a másik végállomásig, majd visszavillamosozok. De hát ember tervez... Egyszer csak ugyanis megállt a villamos két másik villamos mögött, mert eltűnt az áram a vezetékből. Egyre kevesebben maradtunk a szerelvényen, bár a vezető megnyugtatott minket, hogy mindjárt megjavítják. Amikor már csak én üldögéltem, és elolvastam mind a 40 elolvasatlan e-mailemet, az a gyanúm támadt, hogy ez a mindjárt kicsit várat még magára. Kiszálltam hát, megnéztem egy templomot (ami persze csak a mise miatt volt nyitva, így csak hátulról nézelődhettem, meg egy parkot, ami kevéssé jól érvényesült a sötétben.

Amikor elindultam gyalog vissza városközpontba, a villamosom még mindig elárvulva állt a síneken. Kb. fél óra múlva indult újra a forgalom, de én addigra már messze jártam.

Még kimentem a Tejo partjára, aztán megnéztem a teret, ahol valaha, a nagy földrengés előtt egy palota állt, majd visszamentem a szállásomra. Innen indultam másnap haza. De azért lélekben még egy kicsit ottmaradtam Tenerifén, és ha becsukom a szemem, még mindig látom magam előtt a Los Gigantes hatalmas, az azúrkék tengerből kiemelkedő szikláit.