Ez a nap remekül sikerült. Rögtön kezdtem egy vidám napfelkeltével - ezúttal a városközpont felé mentem, így talán még szebb lett a kép.

A reggeli fényben egészen máshogy néztek ki a lakóházak is, enyhén szirupos rózsás színezetet kaptak.

Miután kigyönyörködtem magam, még gyorsan elloholtam a piacra, ahol helyi specialitásokat (krumpli és tamarillo), meg némi gyümölcsöt vettem. A képzés lezárása után (hurrá, hurrá) néhányan úgy döntöttünk, hogy amint lehet, elmegyünk megnézni a Los Gigantes nevű természeti tüneményt. Ez a mi jelen esetben a visegrádi négyeket jelenti. Majdnem. Négyen voltunk, de két lengyel, egy szlovák és egy magyar.

Először a déli repülőtérig mentünk el, mert Marcelnek (ő a szlovák) vasárnap 4-kor indult onnan a gépe, és azt gondoltuk, hogy otthagyjuk a csomagját. Ez nem jött össze, mert nem volt csomagmegőrző, úgyhogy a kis bőrönd is velünk tartott a továbbiakban.

Los Gigantes az óceánból meredeken az égre törő gigantikus sziklafalairól kapta a nevét. Ugyan a neten nem találtam nyomát ennek, de Dario szerinte a guancsok adták ezt a nevet (persze ők még nem spanyolul), mert szerintük csak óriások műve lehetett a dolog. Akárki is tette oda azokat a sziklákat, remek ötlet volt tőle. Egy igazi kis paradicsomot hozott létre, ahol lehet úszkálni, tengermorajlást hallgatni, delfin- és bálnanézőbe menni, meg jókat enni az éttermekben. Mi először a falucska egyik (még mindig nem a legmagasabban fekvő) utcájáról pillantottunk a mélybe.Először jobbra, aztán balra.

Ilyen szép helyen vétek lett volna kihagyni a helyi éttermeket, úgyhogy be is ültünk egy szimpatikus helyre, ahol mindenféle helyi sajátosságot ettünk. Társaim egy kicsit (?) megbotránkoztatták a pincért, mert a sült krumplit héj nélkül próbálták megenni. Hiba volt...

Ebéd után egy kicsit nézelődtünk, aztán fejenként 15 euróért tengerre szálltunk egy motorosított gumicsónakban. A sziklákat akartuk megnézni közelebbről, de végül lehetett fürödni (a szerencséseknek vagy inkább épelméjűeknek, akik fürdőruhát is hoztak magukkal), sőt még arra is maradt idő, hogy elnézzünk a delfines nyílt víz irányába. Vezetőnk nem ígért semmit, ehhez képest egy 3 fős delfincsalád ugrándozását követhettük figyelemmel.

Ezekkel a képekkel vettem búcsút Tenerifétől, hiszen másnap már indult a repülőm, hogy aztán egy délutánt és egy éjszakát Lisszabonban tölthessek. De ez már egy másik történet. Illetve egy történet kezdete, mert oda még vissza kell térnem.