A második persze tulajdonképpen a harmadik, de most már így marad a számozás. Ma igazán nagyon tartalmas napom volt. Reggel számomra is meglepő módon fél 9-kor felébredtem, így volt időm hosszasan tépelődni azon, hova is menjek. Végül úgy döntöttem, hogy Santa Cruzban töltöm a délelőttöt.

Először a tegnap este már  kívülről megcsodált templomhoz mentem vissza. Ennek a templomnak is szép egyszerű neve van:Parroquia Matriz de Nuestra Señora de La Concepción. Röviden Santa Cruz katedrálisának nevezik, pedig nem is katedrális. Viszont nagyon megkapó a külseje.

A belső tér is nagyon különleges, főleg a fakazettás mennyezet, amely a dél-spanyolországban egykor divatos és alapvetően mór jellegű mudéjar-stílusban készült. A főszentélyben látható az a kereszt, amelyet a szigetet meghódító konkvisztádor, Alonso Fernández de Lugo hozott magával 1494-ben, amikor a várost megalapította.

Itt is megfigyelhettem azt, ami már La Lagunában is feltűnt: szinte minden szobrot felöltöztetnek. Így például Jézus is inkább egy spanyol lovaghoz hasonlít.

Az alábbi szobor azért érdekes, mert a lovon ülő alak az I. században élt Idősebb Jakab apostol, aki itt az angolok páncélját viseli (azt, amiben az angolok jól kikaptak a spanyoloktól 1797-ben), ezzel is emlékeztetve a sziget lakóit a nagy győzelemre Nelson admirális ellen.

A templomból a híres hangversenyterem, az Auditorio de Tenerife Adán Martín felé indultam el, és hamarosan meg is láttam a 2003-ban átadott modern épületet.

A másik oldalról nézve még érdekesebb a látvány, mert az épület szomszédságában egy igen kicsi vár lapul, amelyet több száz évvel ezelőtt a kalózok elleni védelmül építettek fel. Kicsi a bors, de erős, gondolhatjuk, mert a kalózoknak nem sikerült megszerezni a szigetet.

De olyan aranyos ez a vár (ahová sajnos nem lehetett bemenni), hogy megérdemel egy külön képet is.

Közben persze az óceánt is megcsodáltam, amely vidám szórta ezerfelé a napsugarakat. (Le is kellett vennem a pulóvert, és már a capri nadrág is kezdett túlzásnak tűnni...)

Tovább ballagtam a parton, és rá is találtam a helyi strandra. Kívülről éppen elég volt megnézni, talán, ha egyszer nyáron visszatérek, megmártózom a medencékbe kényszerített tengervízben. Most viszont inkább a Palmetumba mentem, a helyi botanikus kertbe.Ez arról híres, hogy gyakorlatilag egy szemétkupac tetejére épült. Ez a hely volt ugyanis a szemétlerakó egészen 1983-ig. Utána bezárták, és 1995-ben elkezdték kertté alakítani. A közönség előtt 2014-ben nyitották meg. Elképesztő mennyiségű pálmafát és néhány nem pálmafát lehet látni itt. Közben mindenféle madarak röpködnek és csivitelnek az ágak között (érdemes távcsövet is vinni, mert nehéz őket észrevenni). Minden további szószaporítás helyett következzen néhány fénykép.

Mondanom sem kell, hogy a vége az lett az egésznek, hogy futólépésben kellett hazamennem, hogy még idejében odaérjek a délutáni foglalkozásra.